A feminizmus számomra olyan ideológia és gondolkodásmód, aminek hatására teljesen átalakul a nőkről és a férfiakról alkotott képünk, máshogy látjuk a történelmet és a művészeteket, változtatunk a viselkedésünkön. Felelősséget érzünk azért, hogy egyéni és társadalmi szinten is tegyünk valamit a férfiuralom, az elnyomás ellen.

Amióta feministának vallom magam, érzékenyebb vagyok a szexizmus mindenféle formájára. Szóváteszem, ha a nőket szexuális tárgyként kezelik, vagy „szeretetreméltó”, de bugyuta lényeknek tartják, akiknek az élete a házimunka és a gyereknevelés körül forog.

Jobban odafigyelek a nőket érő (sokszor rejtett) megkülönböztetésre, az egyenlőtlenségre. Nem tartom evidensnek, hogy a nő egyedül végezze a házimunkát, hogy kevesebb pénzt keressen, vagy hogy korlátozottabbak legyenek a lehetőségei, mint a férfiaké.

Érzékenyebb vagyok arra az összefüggésre, hogy a nők ellen elkövetett családon belüli erőszak, vagy a nemi erőszak nagy részben azért történhet meg, és azért marad következmények nélkül, mert mindez a patriarchális társadalom ideológiája szerint elfogadott. Éppen ezért nem tudok elsiklani semmilyen szexista megnyilvánuláson, mióta tisztában vagyok vele, hogy ennek hosszú távon akár ilyen drasztikus hatásai lehetnek sok-sok nő életére.

Feministának lenni a látszat ellenére nem jelenti azt, hogy állandóan rosszul kellene éreznem magam a világban tapasztalható patriarchális elnyomás miatt. Inkább hajtóerőt ad, aminek segítségével öntudatosabb vagyok, könnyebben állok ki magamért, hiszen nem veszem evidensnek azt, hogy a férfiaknak előjogai lennének velem szemben.