Május elseje nálunk még mindig a "majálisról" szól, ami egyenlő a sör-virsli kultúrájával. Kimegyünk a "zöldbe" a gyerekekkel (lásd: Városliget), megvesszük az 500 forintos lángost, és teleszemeteljük a parkokat.
Közben más országokban felismerik, hogy a munkát ünnepelni mennyire cinikus, és tüntetéseket szerveznek, minimum a jóléti állam teljes lebontása ellen, magasabb bérekért és igazságosabb elosztási rendszerért. Párizsban a szakszervezetek 160.000 embert vittek az utcára, általános sztrájkot követelve. Isztambulban a tiltás és a rendőrségi vízágyúk ellenére is voltak, akik meg szerettek volna emlékezni május elsejéről. Budapesten ezzel szemben a szakszervezeti felvonulás békésen, maximum néhány száz (elsősorban kisnyugdíjas) résztvevővel, feltünés nélkül zajlott. A kapitalizmus ellen tüntető, 20-30 anarchista kommunista fiatalt pedig igazoltatta a rendőrség, mert tevékenységük valószínűleg nagy veszélt jelent a társadalomra.
Emellett ez a nap elsősorban a pártrendezvényekről szólt, a közelgő EU-parlamenti választások jegyében. Az LMP (Lehet Más a Politika) mellett Daniel Cohn-Bendit, az Európai Zöldek politikusa kampányolt, ex-anarchista divatforradalmárként. Szerinte a kapitalizmus megreformálható, és a rendszert igazságossá, fenntarthatóvá lehet tenni, de egyetlen esélyünk, ha az LMP-re szavazunk. Érdekes, ahogy ez az ember szembemegy korábbi elveivel, miközben elsősorban az akkor szerzett hírnevéből él.
Úgy tűnik, még sok évet kell arra várni, hogy május elsején mi is azzal foglalkozzunk, ami a valódi probléma: a kapitalizmus igazságossá tétele helyett egy új rendszer felépítésével, ahol a munkásoknak is van ünnepelni valójuk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Konzervatórium 2009.05.02. 14:50:48
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
seaner 2009.05.02. 18:22:53
Az is tényleg nagyon szomorú, hogy Mo-n 1Xűen nincs osztályharc. Félő, hogy a mélyen szunnyadó lázadó energiákat a szélsőjobb fogja kihasználni.
De azért a nem éppen osztályöntudatos proletárokat sem kell leszólni . Hát istenkém... kell az a majális is, na.
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.05.02. 18:34:32
A majalisozas meg egyszeruen onnan jon, hogy annak vannak korabbi, nepi gyokerei. Tudod, ahogy a pogany karacsonyfa keveredik Jezus szuletesenek unnepevel :).
sanyix 2009.05.02. 19:03:19
Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.05.02. 19:28:21
is 2009.05.02. 19:39:44
commontalk 2009.05.02. 20:01:24
Ezt ajánlom, sok-sok képpel, máshol ünnepelnek, nálunk széthúzás, újságírók inzultálása, egymás lejáratása.
waffen 2009.05.02. 20:14:30
Shore 2009.05.02. 20:21:23
Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.05.02. 20:35:27
flamer 2009.05.02. 20:50:26
flamer 2009.05.02. 20:50:26
flamer 2009.05.02. 20:51:09
Bangjohansen (törölt) 2009.05.02. 20:53:00
Kedves egypszichoaktivista,
Már lassan megszoktam, hogy Magyarországon mindenkinek mindenről van véleménye, különösen arról amihez nem ért. De szeretném felhívni a figyelmedet a közgazdaságtan nevű tudományra, ami a valóságot próbálja gazdasági alapon leírni vagy inkább számszerűsíteni. Van egy bizonyos része a közgazdaságtannak, ami a gazdasági egyenlőtlenségekkel, ezen belül is a javak igazságos elosztásával foglalkozik.
A Gini index egy mérőszám, ami azt mutatja, hogy az adott országban mennyire egyenlően oszlottak meg a törvényesen szerzett javak a társadalom egyes csoportjai között (sajnos a törvénytelenül szerzett javakat nem szokták igazságosan elosztani, ezért erre a Gini nem terjed ki).
A Gini index minnél alacsonyabb, annál egyenlőbb az adott országban a javak elosztása. Minnél magasabb a Gini index, annál igazságtalabb a javak elosztása.
Na akkor tessék megnézni a belinkelt oldalon akár a UN, akár a CIA szerinti Gini listán Magyarországot:
en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_income_equality
Mint látható a világ élvonalában vagyunk, csak a Skandináv országokban van igazságosabban elosztva a vagyon. A bizonyos nagy, kapitalista országok mind rosszabb eredményeket produkáltak Magyarországnál. Akkor hogy lehet, hogy ott az emberek mégis jobban élnek mint itt? Úgy, hogy az egyén jóléte nem csak a javak igazságos elosztásától függ.
Ébredj fel ember, nem az a legnagyobb bajod, hogy elnyomnak.
BiGLeBoWSKi 2009.05.02. 21:14:35
Foltos Gatya 2009.05.02. 21:17:25
Igen, csak nálunk a törvénytelenül szerzett javak sokszorosai a törvényesen szerzett javakénál.Az osztandó pedig 20 év alatt leredukálódott.
Ti közgazdászok biztosan tudjátok rá a helyes gini számot arra,hogy a rákban lehet az összes vagyon 90%-a, kb 10 cezeromániás elmebeteg origarcha kezében?
flamer 2009.05.02. 21:25:19
A Gini index nem az elosztás igazságosságát, hanem az egyenlőségét adja meg.
Az pl. hogy ugyanannyit kap az, aki minden nap kemény fizikai munkát végez, meg az is, aki otthon lógatja a lábát szoc. segélyen, az egyenlőnek egyenlő eloszlás, de mondjuk kurvára nem igazságos.
Bangjohansen (törölt) 2009.05.02. 21:37:46
Igazad van. De mint jeleztem a fenti hozzászólásomban, csak a törvényesen szerzett jövedelmet szokták valamennyire igazságosan elosztani.
Az viszont már a rendőrségre/APEH-re tartozik, hogy bevonja a törvénytelenül szerzett javakat is az elosztandók közé. Mint tapasztalhattuk, ez nem megy túl sikeresen.
De jó lenne, ha ráébrednénk, hogy nem a gond, hogy a munkáltatónk nem fizet magasabb munkabért. A baj az, hogy a céges bevétel után adót sem fizet.
A cezaromániás oligarchákról pedig annyit, hogy egy jogászprofesszor mondta egyszer (tudom a nevét, de nem írom le), aki az Antall kormány idején részt vett az akkori társasági törvény megalkotásában, hogy szándékosan hagytak joghézagokat az akkori törvényekben, mert az elősegítette a polgárosodást.
Hát meg lehet nézni az eredményt.
ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.05.02. 21:42:42
Manyizga (törölt) 2009.05.02. 21:45:59
Csak a kereszténység elterjedésével kezdte az uralkodó osztály hirdetni, hogy a munka jó. A szegényeknek, mert nem hal éhen, a gazdagnak mert a szegények nyugton vannak a melóban...
Fenntartható fejlődés nincs, válságok mindig lesznek a mostani rendszerben.
Olyan társadalmi-gazdasági rendszer kell, amelyik nem kényszerül növekedésre a saját fenntarthatósága érdekében.
A kommunizmus nem járható út, mi tudjuk. A kapitalizmus nem járható, most látjuk.
Lehet gondolkodni...
sourcerror 2009.05.02. 21:48:42
A baj az, hogy egyáltalán nem fizet, aztán majd mehetsz pereskedni 10 éven át. (Megtörtént eset. De 10 év múlva győzött az igazság. Csak miért tartott eddig?)
egypszichoaktivista · http://egypszichoaktivista.blog.hu 2009.05.02. 21:56:42
Bangjohansen: Nem a vagyonelosztásról beszélek, hanem arról, hogy a kapitalizmust nem lehet megreformálni és igazságosabbá tenni, mivel ennek a rendszernek a lényege ebből a szemszögből az igazságtalanság. Működéséhez nem egyenlőségre, hanem a profit növelésére van szükség, és a tőke szempontjából teljesen érdektelen, hogy ki mennyire szegény. Illetve persze érdekes: a munkásnak legyen annyi pénze, hogy fogyasztani tudjon, így fenntartsa a rendszert, és újratermelje munkaerejét. Amiből aztán a tőke még nagyobb hasznot tud húzni. Szóval nem igazán értem, mire akarsz kilyukadni.
Biglebowski: A legtöbb munka bérmunka, akár szellemi, akár fizikai. Gondolom a címet bírálod, ami tényleg magyarázatra szorul. Arra utalok vele, hogy a munkát divat (szerintem cinikusan) valami olyasminek nevezni, ami megkülönböztet minket az állatoktól, ami társadalmilag hasznos tevékenység, és persze nemesít. Közben meg általában a munka (ami bérmunka) egy elidegenedett tevékenység, amit azért végzünk, hogy fenntartsuk a rendszert, és hogy olyan dolgokat vegyünk, amikre nincs szükségünk, stb.
ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.05.02. 21:59:55
egypszichoaktivista · http://egypszichoaktivista.blog.hu 2009.05.02. 22:01:32
changebug (törölt) 2009.05.02. 22:09:00
Persze ha azt mondanám kimaradt egy háború agyonütnének.
Igy május 1 marad a kommunikáció a generálmanagerség az outsourcing a shortolás az adócsalás és a bérmunka ünnepe. Éljen az evolúció!
sourcerror 2009.05.02. 22:14:44
De igazából csak azért szóltam, mert ha átírások közül kell választani, a "szabványosabbat" favorizálom. (És kövezzetek meg érte, de lehet, hogy a nevek angol átírása is praktikusabb a japanofil ember számára, mint a magyar. A törzsszöveg angolból fordítására viszont tényleg nincs mentség.)
sourcerror 2009.05.02. 22:15:18
bocage 2009.05.02. 22:27:30
Példul Kambodzsa, ott elég jól teljesültek a fenti kitételek. A különböző rendszerek midig csak papíron működnek jól. Soha nem fogsz igazságos rendszert találni, mert ilyen nincs. A kapitalizmus távolról sem tökéletes és nyílván változni fog hívhatjuk reformálásnak, hívhatjuk Új Rendnek, de az emberi társadalom alapjaiban mindig is vagyon és hatalomorientált volt. A meglévő egyenlőtlenségeket nem lehet egy tollvonással eltüntetni.
Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.05.02. 23:01:01
@egypszichoaktivista: Valószínűleg igazad van. Persze, ez nem fog senkit sem megmenteni.
egypszichoaktivista · http://egypszichoaktivista.blog.hu 2009.05.02. 23:02:52
Elég rossz lenne, ha tollvonással tüntetnénk el az egyenlőtlenségeket, vagy azzal akarnánk eltüntetni; a változás egy hosszú, és állandóan mozgásban levő folyamat.
bocage 2009.05.02. 23:18:49
Hívd aminek akarod, közösségi tulajdon volt, megszünt a pénz, az állam, az osztályok és a magántulajdon. Én erről beszéltem. Szerintem Madách a kommunizmus nagyon jó kritikáját adja a flanszter szin esetében. Bármilyen vágyakozás a majdan eljövendő tökéletes, vegytiszta rendszerre önámítás. A kommunizmus leírva nagyon szép, ugyanez igaz a kapitalizmusra is. Ha működne úgy, ahogy az elméletileg le van írva vsz. mindettő jó lenne. Ezen rendszerek sajátja, hogy csak papíron létezhetnek.
Ha a változás egy hosszú állandóan változó folyamat, -valóban az- miért feltételezzük, hogy rossz irányba változna. Nyílván a gazdasági világválság rámutatott egy sor ellentmondásra és hibára, de az erre adott válasz logikusan előbbre visz.
changebug (törölt) 2009.05.02. 23:26:26
1.) Itt élek
2.) Gépekkel foglalkozom
3.) "Milyen munkát akarsz adni az embereknek?"
Pontosan ezért írtam amit írtam. Azért, mert ez van még nem ez a normális!
Itt szokta az értékrendet helyrehozni a háború, ami lenulláz mindent.
És akkor nincs felesleges jogász, manager, munkanélküli és kommunikáció, meg egyéb faszságok. csak túlélők. És értéke a munkának. úgy hogy ha ezt el akarják kerülni akkor újra dolgoztatni (értelmes módon) kéne az embereket még ha kell annak árán is, hogy "nem nyereséges". Az ember fontosabb mint a pénz.
endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.05.03. 00:32:38
Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2009.05.03. 02:42:23
Flamer nem voltak menthetetlenek a korábbi társadalmi/gazdasági rendszerek- Azért cserélték le őket, mert az újabbak hatékonyabbak.
Rabszolga->jobbágy->bérmunkás az "evolúció" útja. Működött a rabszolgatartás is, csak a rabszolgákat etetni kellett, őrizni, korbáccsal munkára hajtani és veszélyes volt, ha fellázadnak.
A jobbágyokat, már "érdekelté tették a termelésben", bár ez a földesúrnak végzett roboton ugyan nem látszott meg.
Ma a bérmunkásnak semmi egyebet nem kell adni, csak egy kis bért és még örül is, hogy dolgozhat. Lázadozni is alig szokott, mert félti a családja megélhetését, azaz a szaros munkahelyét.
Azaz simán működtek a korábbi társadalmi rendszerek is, de a kapitalizmus jóval ötletesebb és hatékonyabb, csak ezért cserélték le vele a korábbiakat. Nem a nép cseréltette le, hanem a gyártulajdonosok.
Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2009.05.03. 02:56:13
"Arra utalok vele, hogy a munkát divat (szerintem cinikusan) valami olyasminek nevezni, ami megkülönböztet minket az állatoktól, ami társadalmilag hasznos tevékenység, és persze nemesít."
Bizony cinikusan és hamisan. Az állatok is megdolgoznak a betevő falatért, a ragadozók mindenképpen, az ember meg mindenevő.
A létfenntartási ösztönből fejlődött ki a munka. Csak ma már nem a mezőn vadászattal meg gyüjtögetéssel szerzi meg az ember a betevő falatot - ha ezt tenné le is csuknák - hanem bérmunkával, amiért kap annyi pénzt, amennyiből tud venni egy kis élelmet magának a boltban.
Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.05.03. 03:25:00
Szóval, nem normális - nem mondanám, inkább szokatlan, nem volt még ilyen szituáció, és ezért az (társadalom)elméleti háttere sem megalapozott. Vagyis mindaddig, amíg képesek vagyunk biztosítani a szükséges energiát - ez az olaj után egyrészt technikai, másrészt morális kihívás is, ld gyorsreaktorok és Pu239), az automatizálás a direkt emberi munkát túlnyomórészt feleslegessé teszi. Azonban az energiabőség eddig együtt járt a népességnövekedéssel (exponenciális függvény, egy idő után a robbanás jobb szó rá), és ennek a kezelésére tudtommal nincs plauzibilis megoldás - a háborún kívül. Erre az egy dologra jó a háború, ezenkívül keresletet generál, és ami a legfontosabb, adósságot. Azonban, az emberiség technológiai tudása megmarad, és amíg profitorientált vállalatok fognak termelni, a technológiai munkanélküliség is fennmarad.
Az pedig, hogy dolgoztatni az embereket... szóval, olvassátok el pl a Játékmestert Ian M. Bankstól. A kötelező foglalkoztatottságból adódó alibi munkák haszontalanok és korlátozzák az embereket, pl abban, hogy tanuljanak, megismerjék a tudományt és technológiát, ésatöbbi. (Remélem nem volt teljesen értelmetlen, amit írtam, késő van már.)
uni1002 2009.05.03. 06:12:01
Na ne. Mit kerestek a kisnyugdíjasok a szakszervezeti felvonuláson?
A szakszervezet, mégis csak a munka világáról szól, nem a nyugdíjról.
Azért az alapfogalmakat még ifjú éveid ellenére sem illik ennyire összekeverni. Ha nem tudnád, valaki nyugdíjas lesz, automatikusan leveszi róla a kezét a szakszervezet, az utolsó munkanapja után, mintha nem is töltött volna el sok évet a cégnél, tovább nem is létezik, az ő szempontjukból.
Máskor jobban figyelj, és ne írj hülyeséget.
Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.05.03. 08:21:32
1. Ha jól tudom, akkor a kommunizmus a "mindenkinek szükségletei szerint, mindenki képességei szerint".
Ez egyébként kicsit hasonlít a mai magyar helyzetre, már ami a szocsegélyeket illeti.
És mindenképpen Birkaiskola pozitív : ugye, tudjuk, mi történt a birkaiskolával.
Egyszerűen az emberi természet ellen való, hiszen senki sem szeret másokra dolgozni.
2. Szerintem ha egy rezsimnek adnak 7o évet, akkor azalatt az idő alatt meg tudja mutatni, hogy mit is tud.
7o évvel ezelőtt Finnország, Norvégia, Szingapúr, stb. csóró országok voltak.
Úgy meg különösen illik megmutatni, hogy mit is tud, ha egy erőforrásokkal bőven ellátott, fél kontinensnyi területen terül el.
Az eredmény ismert. Szatelitországok kifosztása és megszállása, 8o millió halott világszerte, nulla hatásfokon működő, hiánygazdaságot eredményező államkapitalizmus, az emberi jogok semmibevevése, koncentrációs táborok működtetése, fizikai és lelki represszió az alávetettekkel szemben.
A kapitalizmusnak tényleg vannak hibái. De ott érvényesülnek azok a jahtóerők, amelyek az emberiség számára fontosak, úgymint:
1. a tehetségesek kiszelektálása : nekik általában jobban megy, mint a kommunizmus során
2. általában aki többet dolgozik, annak jobban megy ( ez M.o. ra nem igaz, de a rendszerre igen )
3. az innováció jutalmazása ( persze csak az olyan innovációé, mely a rendszert segíti. De ebbe sokkal több minden esik bele, mint a kommunizmusban )
4. a kockázatvállalás bátorítása ( ez intellektuális szempontból is fontos : aki kockázatot vállal, az megpróbál előre gondolkodni, szcenáriót elemezni, stb. Ez mindenképpen jót tesz az emberiségnek. )
5. általában az esélyteremtés. A kommunizmusban az "esélyteremtés" osztályalapon jött létre : síkhülyék felemelkedhettek és értelmes emberek semmire sem vitték. A kapitalizmusban az esély sokkal inkább az egyéni érdemekhez kötődik. Például valaki Sárospatakról eljuthat Londonba egy több tízmilliós állásba. Vagy kockáztatással meggazdagodhat. A matematikában és egyéb absztrakciót igénykő tevékenységekben kiemelkedő emberek jó álláslehetőséghez jutnak. Stb.
Végezetül : az "egyenlőtlenségeket" tekintve szerintem az a baj, hogy a Föld túlnépesedett. 7 milliárd ember az túl sok. ( Halkan jegyzem csak meg, hogy ezt a kapitalizmus által végrehajtott technológiai forradalom tette lehetővé )
Lajosforras 2009.05.03. 09:49:11
sandorn (törölt) 2009.05.03. 10:03:45
Megnevezné vagy leírná pontosan ezt bizonyos "új rendszert"? Ahol nincsenek ugye egyenlőtlenségek, és a munkásoknak is van ünnepelni valójuk (mert ugye most nincs nekik).
Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.05.03. 10:05:36
sandorn (törölt) 2009.05.03. 10:21:34
Szerintem meg ez cinikus. Abba belegondoltál hogy a billentyúzet amin pötyögsz, az áram, a fűtés, a lakás amiben élsz, meg minden ami körülvesz munka által lett előállítva?
Vagy visszamennél a barlangba lakni? Persze, ott is kell munkát végezni, gyűjtögetni, halászni, vadászni. Vagy te vagy valaki más majd kijelöli mely termékek hasznosak és melyek haszontalanok?
Ugyan már...
egypszichoaktivista · http://egypszichoaktivista.blog.hu 2009.05.03. 10:43:57
sandorn: a bérmunkáról, és nem magáról a munkáról van szó. ha valaki azért dolgozik, hogy ténylegesen fenntartsa magát (tehát pl. megtermeli a zöldségeket, amiket megesz, vagy egy közösségen belül energiát állítanak elő), az fontos munka. most elég messze vagyunk ettől.
totyatotya 2009.05.03. 10:55:57
bukott kapitalizmus, ez mekkora baromság?? nincs magántulajdon? nincs pénz? nincs kereskedelem? nincs tőzsde? miről van szó?
néhány bölcsészpalántának megint rég volt szex?
sandorn (törölt) 2009.05.03. 11:11:09
Most már bizony ők is iparból és turizmusból élnek, sőt kénytelenek voltak bevezetni a magántulajdont is. Hogy miért? Mert észrevették hogy amíg ők még mindig vályogkunyhókban tengődnek és földet túrnak máshol ez már gépesítve van és nem tudnak lépést tartani a világgal. De, előtted nyitva áll az út szerintem bármelyik kibucban szívesen látnak, csak ott nem lesz áram így ilyen postok sem lesznek, hála istennek.
Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.05.03. 11:34:34
@Scaramella va alla guerra: A szocializmus alapelgondolása a nem munkából származó jövedelmek megszüntetése volt. Most a világ adóssága összesen (csak az államok közti, külső), vagyis a világ tartozása saját magának, $ 54,620,000,000,000 - pont azért, mert kamatokkal és járulékokkal kivették a pénzt a rendszerből, a 'szatelitországok', Dél-Amerikában, Közel-Keleten most is ki vannak fosztva, összességében a kapitalizmussal szemben is megfogalmazhatól legalább ennyire kemény kritikák (meg is vannak fogalmazva). A fő probléma az, hogy a technológiai fejlettséget egyszerűen nem veszik figyelembe a modellek kidolgozásánál, ill a birkák csak abban tudnak gondolkozni, amit eddig láttak.
@totyatotya: Hopp, egy büfike, köszönjük szépen.
egypszichoaktivista · http://egypszichoaktivista.blog.hu 2009.05.03. 11:55:00
sandorn (törölt) 2009.05.03. 14:00:40
Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.05.03. 17:15:05
'mondjuk az én munkámat hogyan lehetne helyettesíteni energia által meghajtott gépekkel?'
Neked nem fáj ilyeneket írni? Könyörgöm, az USAban 3% foglalkozik mezőgazdasággal, a termelő szektor összesen 10% és túltermelés van. Ezek nem mondanak semmit?
'Harmadrészt, véleményed szerint ez nem terhelné a Földet.' - légyszives idézd, hol írtam le ezt. Ha nem sikerülne, dugj fel egy sünt a seggedbe és szard ki. Viszont idézek valamit, ha megengeded: 'mindaddig, amíg képesek vagyunk biztosítani a szükséges energiát - ez az olaj után egyrészt technikai, másrészt morális kihívás is, ld gyorsreaktorok és Pu239'.
A jelenlegi túlhaladott közgáz doktrína tarthatatlanságára mutattam rá már többször is (amihez feltételeztem, hogy sikerül kiváltanunk az olajat környezetkímélő megoldásokkal, különben mehetünk kapálni, lásd a 'nincs munka' c. írás a blogomon), nem valamiféle megoldást propagáltam. Te pedig úgy próbálsz belém kötni, hogy fel se fogod, miről van szó. Légy szíves, tegyél ebbe az irányba erőfeszítéseket. Pl nézz utána mi az a traktor, kombájn, körkéses vágógép.