A kapitalizmust a legtöbben meg sem kérdőjelezik. Hogyan is tudnánk elképzelni egy másik rendszert, mint amiben élünk? Hiszen ez látszólag működik, csak még egy-két "apróságon" kell változtatni, és eljön a kánaán. Ráadásul a média is azt hiteti el velünk, hogy magával a rendszerrel nincs baj, csak egyes működtetőivel, folyamataival.

Közben hallani a kritikus hangokat is, miszerint a gazdasági globalizáció következtében egyes országok kizsákmányolnak más országokat, a szegénység egyre nő, a környezet pedig egyre jobban károsodik. A kapitalizmus ideológusai nem feltétlenül voltak "elvetemült" emberek, abban hittek, hogy a gazdasági fejlődés majd megoldja a problémákat. Adam Smith "láthatatlan kéz"-elmélete közismert, eszerint az államnak éjjeliőrként kell működnie, csak kritikus esetekben avatkozhat bele a piac működésébe. "A piac minden problémát megold"-hangoztatták sokan, és ennek hatására egyre jobban leépítették a jóléti államot, egyre több szerepet adtak át a piacnak (ide tartozik pl. a közszolgáltatások privatizációja).

De a szegénység megmaradt, a gazdaság növekedése nem hozta el a legtöbb ember jólétét. Aki több tőkével rendelkezett, még gazdagabbá vált, aki nem,az még inkább elszegényedett. Rádaásul az állam és a piac, a vállalatok kettéválasztása is mesterséges, hiszen egymásra hatnak. Elég, ha csak azt nézzük, hányszor fordul elő, hogy egy politikus valamilyen multi érdekei szerint szavaz közügyekről, nem véletlenül.

A rendszer nem működik jól, mert nem is működhet. A kapitalizmus azon alapul, hogy kevés, termelőeszközzel rendelkező ember kizsákmányol sok olyan embert, akiknek kizárólagos "vagyonuk" a munkaerejük. A cél a minél nagyobb profit elérése. A burzsoázia és a proletariátus tehát egyáltalán nem elavult fogalmak, csak a helyzet kicsit bonyolultabb, mint Marx idejében.

Nem minden munkás él csak a munkájából, hiszen sokaknak vannak megtakarításaik. De így is rengetegen vannak kiszolgáltatott helyzetben. Mindenki tisztában van vele, hogy szinte semmilyen munkahely sem életre szóló, és sokszor még annak is örülni kell, ha nyolc órás munkát találunk, és bejelentenek. A részmunkaidős, "kötetlen" munkát a szabadság egy új formájaként próbálják eladni nekünk, miközben a valóság az, hogy az ilyen munkaviszony csak növeli a kiszolgáltatottságot. A profit érdeke, hogy a munkavállaló (legyen szó fizikai, vagy szellemi munkáról) mindig rendelkezésre álljon, nagy hasznot termeljen a vállalatának, "elkötelezett" legyen. Így muszáj vele elhitetni, hogy a cég az ő érdekeit képviseli.

A pénz uralmát, a magántulajdon-szerzés motiváló erejéjének negatívumait sokan felismerik, de általában csak olyan melléktevékenységeket javasolnak, amelyek nem zárják ki, hogy a versenyben ugyanúgy részt vegyünk. Ebből a rendszerből nem lehet egyénileg kilépni. Ehhez rendszerszintű átalakítás kell. Ugyanúgy ahhoz is, hogy megóvjuk környezetünket. Le kell rombolni a kapitalizmust, meg kell szüntetni a kizsákmányolást, át kell alakítani a hierarchikus rendszereket (a családtól kezdve az államig). Valódi közösségeket kell létrehozni, amelynek tagjai közösen döntenek az őket érintő ügyekben, ahol a magántulajdon és az "állami" tulajdon (ami valójában egyfajta magántulajdon) helyét átveszi a közösségi tulajdon. Természetesen itt elsősorban a termelőeszközökről van szó, vagy akár olyan közösségi helyekről, amelyeket ma nem használhatunk rendeltetésüknek megfelelően.

Nem a demokráciát kell megreformálni, nem a korrupt politikusokat kell leváltani, hiszen a (képviseleti) demokrácia az, amit az elnevezése is jelöl: egy kisebbség uralma a többség felett. A demokrácia egy hierarchikus rendszer, ahol választott képviselők döntenek a közügyekben, és illúzió, hogy ezeket a döntéseket befolyásolni tudnánk. Éppen ezért olyan rendszerre van szükség, ahol mindenki részt vesz a döntésekben, ahol valódi egyenlőség van. Nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is. Ahhoz, hogy valaki valóban képviselhesse az érdekeit, nem elég, ha szabadságot kap, a szociális biztonságra is szüksége van.