Vasárnap (november 23-án) a már megszokott felvonulással kezdődött a 16 akciónap, vagyis a tiltakozás a nőket érő erőszak ellen. Még nem késő résztvenni benne, lesznek beszélgetések, filmvetítések, utcai akció, sőt, még színház is.
Egyes cikkekből, blogokból, kommentekből úgy tűnik nekem, hogy sokan egyszerűen nem tudják elfogadni a nyilvánvaló tényeket: az ún. "családon belüli" vagy partnerkapcsolati erőszakot döntő arányban férfiak követik el nők ellen, ezért is hívjuk nők elleni erőszaknak (és nem azért, mert mi, feministák azt gondoljuk, minden férfi maga a sátán). Nem fogadható el az olyan érvelés, miszerint "a nők igaz, hogy nem követnek el fizikai agressziót, de verbálisan agresszívak". A verbális bántalmazás is a nőket sújtja elsősorban, hiszen a fizikai erőszakot a legtöbb esetben megelőzi a lelki terror.
Persze jó, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy ez az egész nem egyszerűen "erőszak", hanem rendszeres, szisztematikus bántalmazás, amivel a hatalmi helyzetben levő megerősíti uralmát az elnyomott felett. Ha agressziónak nevezzük, azzal felmentjük a bántalmazót, hiszen "nem is tehet róla", biztosan "nehéz helyzetben van". Érdekes módon ezek az ún. agresszorok a külső szemlélő számára ártalában kedves, udvarias, rendes embereknek tűnnek, nem ritkán mintaférjnek. Mások előtt nem mutatnak "dühkitörést".
Gyakori tévhit, miszerint a nő, a bántalmazott elhagyná a férfit, ha valóban rosszul érezné magát. Tehát ha vele marad, abból ez következik, hogy vagy meg sem történik a bántalmazás, vagy valamiért jó neki (mazochista). Pedig rengeteg oka van annak, hogy miért marad benne egy ilyen helyzetben levő nő a kapcsolatban. Sokszor anyagi kényszer az ok (a férfi nem engedte neki, hogy dolgozzon), fizikai és lelki fenyegetettségérzés. Amihez hozzájön az ilyenkor szokásos elszigetelődés, ráadásul a bíróság és a rendőrség sem tesz semmit. Mert nincsenek megfelelő törvények (bár én a törvényi szabályozás hatásában nem is hiszek túlságosan), és mert a bírák, a rendőrök vagy a pszichológus szakértők körébena legsötétebb előítéletek élnek.
Ne áltassuk magunkat, amíg a társadalom elfogadja a nők alárendelet szerepét (ami a legkisebb dolgoknál, az "ártatlan" nőellenes megnyilvánulásoknál kezdődik), és amíg egyesek úgy gondolják, hogy ez a feministák ügye, nem védhetjük meg az áldozatokat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.