Az elnyomás mondjon le!

Kicsit le vagyok maradva, csak a napokban sikerült megnéznem a Lilja 4-ever című filmet. Nagyon felkavaró, ajánlanám mindenkinek, aki kurvázni jár, hátha ezek után nem lesz kedve, vagy kicsit máshogy viszonyul majd a dologhoz. A filmben egy olyan 16 éves lány életútját ismerjük meg, akinek gyakorlatilag nem volt más választása (hiszen az anyja elhagyta, pénzt kellett keresnie egy jövőnélküli városban), mint hogy prostituáltnak álljon. De a legszörnyűbb dolgok akkor történtek vele, amikor (egy férfiban megbízva) "hivatásossá" kellett válnia. Itt szó sincs önkéntességről, ez nyilvánvaló. Talán Lilját látva senki sem gondolja, hogy megérdemelte, amit kapott, vagy hogy élvezte a "szexet". A prostitúciót mégis fenntartják bizonyos intézmények, egyes emberek, és ők rosszul járnának, ha egyszer csak megszűnne. Ezért ők előszeretettel beszélnek "önkéntességről".

Érdekes módon a prostitúciót nemkívánatos, de "szükségszerű" jelenségnek tartók is amellett érvelnek (vagy inkább azzal nyugtatják a lelkiismeretüket), hogy meg kell különböztetnünk az önkéntes beleegyezést attól a helyzettől, amikor valakit erőszakkal prostituálnak. Mert ugye azt, ami majdnem kiböki a szemünket, általában észrevesszük, ami meg rejtettebb, és "csak" a néhány érintett (nő) lelkében zajlik, az nem érdekes. Ez egy tipikus liberális érvelés, ami nem veszi figyelembe a különböző nem nyilvánvaló kényszereket (pl. a gazdasági kényszert), ehelyett a szabadságjogokra hivatkozva elhiszik és elhitetik velünk, hogy mindenkinek szabad választása van.

A "szabad választás" fogalma szerintem elég kevés élethelyzetben értelmezhető. A szabadságnak önmagában semmi értelme, ahhoz, hogy érvényesíteni tudjuk, bizonyos mértékű szociális biztonság is kell, vagyis a szabadság egyenlőség nélkül csak egy nagy hazugság. Triviális példa erre, hogy hiába utazhatok szabadon külföldre, vehetek meg bármit az üzletben, ha nincs rá pénzem.

Nagyon kártékonynak tartom azt a fajta liberális érvelést, ami csak a fizikai és "törvénytelen" (törvénytelennek számít, amit a minket elnyomó képviselők annak nyilvánítanak a mi véleményünktől függetlenül hozott törvényekben) eszközöket nevezi kényszernek. Lehet, hogy vannak olyan nők, akik azért lesznek prostituáltak, mert valóban ezt választották, és nem is mennek benne lelkileg teljesen tönkre. De a prostituáltak többségét 12-13 éves korukban megerőszakolják, szexre kényszerítik, esetleg már kisgyerekkorukban molesztálják őket (sokszor a szülők, vagy más hozzátartozók). Ha később nem is szorulnak rá arra, hogy ebből éljenek, egyszerűen nem látnak maguk előtt más mintát. Ilyenkor mit mond egy liberális, hogyan nevezheti mindezt szabad választásnak?

Nem beszélve arról, hogy a prostitúciót az az axiómaként elfogadott vélekedés teszi lehetővé és tartja fent, miszerint a férfiaknak minden körülmények között szükségük van a szexre, ez jár nekik, bármilyen ára is legyen. És a tipikus érvelés ilyenkor, hogy "igény van rá", "prostitúció mindig is volt". Persze ezek az érvek valóban meggyőzőek lehetnek egyeseknek, hiszen Győzikére is igény van, ezért szerepel a tévében; háborúk meg mindig is voltak, úgyhogy nem számít, ha bárkit agyonlőnek. Lehet, hogy a példák kicsit naivnak tűnnek, de szerintem igény arra van, amire a többség/az erősebbek (jelen esetben a férfiak) igényt teremtenek, és ezt elhitetik a többiekkel. Ha valami hosszú évszázadokig elfogadott volt, az pedig nem jelenti azt, hogy ennek így is kell maradnia. A "szokás" nálam nem érv amellett, hogy egy jelenség kívánatos-e. Mindezt figyelembe véve nem hiszem, hogy helye lenne itt az önkéntességgel kapcsolatos vitáknak.

Olvasom a múlt heti nőklapját (igen, azt, ugyanis meg kell ismerni az ellenséget ahhoz, hogy védekezhessünk ellene). Látszólag ártalmatlan, bár a hagyományos női szerepeket elfogadását tartja általában evidensnek, még ha néha az is kiderül belőle, hogy nemcsak gyerekkel és férjjel lehet boldog a nő. Megtudom belőle, hogy a szaxofon nem nőies hangszer, de azt sajnos nem, hogy akkor min kellene nőként játszani. Herendi porcelánból inni a teát viszont meglehetősen nőies, hiszen egy interjúalany ezt mondja róla: "Nem hiszed el, mennyire másként érzem magam, amikor reggel ebből iszom a teát. Sokkal nőiesebb leszek tőle, mint a szimpla, herendi nélküli napokon."

Na de mindez semmi ahhoz képest, amit Gerevich József rovatában találok. Ő szexuális tanácsadást tart, általában elkeseredett nőknek. Egy 22 éves nő írt neki, aki saját elmondása szerint "tartósan nem kívánja" a szexet. Leírja, hogy a legtöbb szexuális élmény részegen érte, de elsősorban a szeretet kereste. Aztán 18 éves korában két férfival feküdt le egyszerre, amiből időközben ki akart szállni, aztán már nem tudott, és hagyta magát. Mi ez, ha nem egyfajta nemi erőszak? A nő ugyanis nem egyezett bele. Ezen kívül érdemes lenne belegondolni abba, vajon miért a szexuális kapcsolatokban kereste ez a lány a szeretetet. Valószínűleg a családi hátteret kellene egy kicsit megvizsgálni. A probléma (szerintem legalábbis) egyértelmű.

Mit tesz ehelyett a bölcs tanácsadó? Szerinte az egészséges szexualitáshoz el kell fogadni és el kell engedni magunkat, gyakorolni az orgazmusra való képességet... És persze "rájön", hogy a lánynak 14 éves korában még nem volt teljesen érett a szexualitásra. Az erőszakról szó sem esik, elsiklik felette, pedig a levélíró maga is ehhez az élményhez köti, hogy problémái vannak a szexszel.

A hozzáállás nem meglepő, még a bizonyíthatóan megerőszakolt nőket is sokszor hibáztatják a pszichológusok, és nem kezelik őket megfelelően. Ebben az esetben szóba sem kerül a férfi/férfiak felelőssége, a nőnek magát kellene kezelnie. Hiszen az a "természetes", ha valaki ilyen élmények után is képes a szexre, egyszerűen csak elég "éretté" kell válnia.

Az Amnesty International tavaly kiadott egy jelentést, amelyben a nemi erőszak áldozatait vizsgálta.Ebből tényszerűen derül ki, hogy az érintett szakemberek (bírók, rendőrök, orvosok, pszichológusok) nem megfelelően képzettek, nem jártasak a témában, ráadásul előítéletesek is. De ugyanez tapasztalható a "laikusok" körében is. Vagyis úgy tűnik, a nőket sem a törvények, sem a társadalom nem védi meg az erőszaktól. Az erőszak után pedig a szégyenérzettel és a bűntudattal kell küzdeniük.

A pszichológusok felelőssége óriási abban, hogy ezek a nők felépüljenek, de abban is, hogy minél kevesebben kerüljenek ilyen helyzetbe. Ehhez az kell(ene), hogy ne nevezzük szexnek az erőszakot, legyünk érzékenyek a gyerekkori szexuális és egyéb bántalmazásra (ebben az esetben valószínűleg erről is szó van), és ne elsősorban a jobb technikai megoldásokon gondolkodjunk. És ne írjunk szakértőként ilyen cikkeket a nőklapjába.

Tegnap kezdődött a Trafóban egy beszélgetés-sorozat '68-ról. 40. évforduló, illik megemlékezni róla, de persze elsősorban a könnyen befogadható dolgokról (hippik, beatzene, szexuális "forradalom") esik szó a médiában.

Konok Péter:„Jaj a feudális igazságnak, mikor a kastély lángokban áll!” című előadása-ahogy, ismerve az előadót, várható volt-szerencsére nem áll be a sorba. Az "1968-as évek" ('68 ugyanis egy korszak jelképe) tanulsága elsősorban az, hogy lehetséges egy globális és totális összefogás, és ennek nagy visszhangja van még akkor is, ha a forradalomban csak egy kisebbség vesz részt. Mítosz ugyanis, hogy '68 forradalma tömegeket mozgatott. A többség otthon maradt, és szerette volna megőrizni az addigi (látszólagos) nyugalmat, ezért erős, rendpárti követelésekkel lépett fel. Nem csoda, hiszen a proletariátus korábbi problémái addigra látszólag eltörpültek. Nyugaton '45 után a kapitalizmus egy új korszakba jutott, csökkent a jelentősége a túlélést jelentő munkakényszernek. Kvázitulajdonnal, hazug médiavilággal, fogyasztói társadalommal tette a hatalom az elnyomottakat érdekeltté a rendszer fenntartásában.

Ugyanakkor akik felismerték, hogy a kapitalizmus globálissá vált, és mindenhol ugyanazokat a viszonyokat termeli ki (csak más formában), vagy rájöttek, hogy a "szocialista" rendszereknek köze sincs a marxi eszmékhez, egy újfajta internacionalizmust képzeltek el. Ezért volt '68 globális, hiszen nemcsak Európában zajlottak forradalmak, és az európaiak elkezdtek foglalkozni a többi földrész elnyomott népeivel is. A totalitás pedig azt jelentette, hogy a különböző mozgalmak (munkásmozgalom, környezetvédelem, feminizmus) akkor még egy interaktív egységet képeztek.

Aki '68-at csak egy "diákünnepnek", "karneválnak" látja, az nem vesz tudomást arról, hogy itt elsősorban egy világrendszer válságba kerüléséről van szó, egy új forradalmi hullámról, komoly ideológiák megoldáskereséséről. A "létező szocializmus" alatt a a munkásmozgalmak, a kommunista és a szociáldemokrata pártok belesimultak a rendszerbe. A marxizmus és az anarchizmus tradícióin túl kellett lépni, meg kellett újítani azokat. '68-cal kapcsolatban valójában az az érdekes, hogyan lehet jól kidolgozott ideológiákat egy másfajta rendszerhez idomítani, hogy ne veszítsék el aktualitásukat.

Persze '68 arra is jó példa, hogyan válik egy súlyos és fontos eseménysorozat áruvédjeggyé. Ebben szerepe volt több "forradalmárnak" is, akik csak médiasztárrá szerettek volna válni. És persze sokaknak áll érdekében, hogy a kapitalizmus alternatívái helyett a cheguevarás pólóra vagy papucsra keressenek inkább vevőt.