Az index tegnapi cikkében beszámolt arról, hogy az ORTT vizsgálata szerint a híradókban sok az erőszak, ráadásul ezeket a műsorokat gyerekek is nézik. Mindezt természetesen sikerült újdonságként tálalni, és a téma jó okot ad arra, hogy megfeledkezzünk a valódi felelősökről. Miért evidens, hogy a média okolható az erőszakért, vagy az, hogy a "mai világban" egyre több az erőszakos cselekmények aránya? Ha jól tudom, a gyerekverés még a XX. század közepén is álltalánosan elfogadott "nevelési" módszer volt (és az ma is sok családban, csak már nem feltétlenül lehet róla büszkén beszélni). Ahogy az is magától értetődő volt, hogy a férfi a családfő, és joga van felesége, illetve a gyerek felett uralkodni. A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények pedig ugyanúgy gyakoriak voltak a prekapitalista, mint a kapitalista gazdasági rendszerben. Mindez nem jelenti azt, hogy ma kevesebb lenne az erőszak (bár bizonyos típusaira ez biztosan igaz), csak a formája lehet más. Nem hiszem, hogy az otthon rendszeres bántalmazást elszenvedőgyereknek az a legnagyobb problémája, hogy mit lát a hírekben. Mindez nem is fog addig megváltozni, amíg a hagyományos családmodell fennáll (vagyis a szülőknek hatalmuk van a gyerekek felett), illetve amíg a társadalom a magántulajdonra épül, és a minél hatalmasabb vagyon megszerzése jelenti sokak számára a legfontosabb célt. Emellett lehetne beszélni a háborúkról, a "terroristaellenes" intézkedésekről is, amik pedig kormányszintű erőszakot jelentenek.
Ezzel természetesen nem szeretném azt sugallni, hogy a média nem lenne felelős azért, amit közvetít. De a szerepe valószínűleg teljesen más, mint gondolnánk: nem előidézi, hanem "csak" felerősíti és legitmilálja az egyébként is előforduló erőszakot. Azt az erőszakot, amit aktívan vagy passzívan a hatalom, és az egyes emberek is támogatnak. Azok az emberek, akik a "fejletlen" országok ellen folytatott háborúkat, a tényleges és a kulturális gyarmatosítást a kormánypropagandának megfelelően a demokrácia elterjesztésének, vagy a "fejlődés" folyamatának nevezik. Vagy azok, akik nem érzik azt, hogy tenniük kellene a nők, vagy a gyerekek bántalmazása ellen akár érintettként, akár tanuként.
Az ehhez hasonló vizsgálatokban azt is érdekesnek találom, hogy "erőszak" címszó alá általában azokat a tevékenységeket szokás sorolni, amelyekben fizikai bántalmazás fordul elő. Közben nem igazán esik szó arról, hogy ugyanezek a tévécsatornák főműsoridőben folyamatosan tesznek erőszakot nőkön azzal, hogy félmeztelenül, kizárólag a testükkel érvényesülve, megalázó helyzetekben mutatják őket. Vajon senkinek sem tűnik fel, hogy az édességet, az autót, vagy egy lakóparkot nem félmeztelen nőkkel kellene reklámozni? Vagy hogy a "főzős" műsorok elsősorban arról szólnak, melyik nőnek szebb a dekoltázsa? Emellett persze természetes, hogy a nő másik szerepe csak a háziasszonyszerep lehet, ami az előző példákhoz hasonlóan szintén az alárendelődésről szól az autonómia helyett. Kíváncsi vagyok, hogy erről mi az illetékes szakemberek véleménye.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
timi8 2010.07.28. 16:18:24
timi8 2010.07.28. 19:22:12
egypszichoaktivista · http://egypszichoaktivista.blog.hu 2010.07.28. 19:27:31
timi8 2010.07.28. 23:19:06
Asta (törölt) 2010.12.06. 19:40:13
Nekem van egy axiómám arra, hogy mi is ez (nem muszáj szó szerint érteni): a különböző sárkányok ősidők óta velünk vannak, a hatalom szimbólumai. Az ösztön, és a brutális erő a jellemzőjük. Embereken keresztül irányítanak, de ezek az emberek nem emberi jellegűek. Parancsokat szórnak, ami elől a nép nagy része úgysem tud elmenekülni.
A sárkány nem kérdez, nem vitapartner, azonban nem tudnak mindenkihez elérni. Van egy szféra ahova soha nem lesz bejárásuk. A sárkányok legyőzhetőek.